EcoEdu Egyesület
Nonprofit diákszervezet a környezetvédelemért!



Céljaink
1
Figyelemfelhívás
A környezetvédelem rendkívül fontos része kell, hogy legyen az életünknek, elsősorban a saját jövőnk érdekében. Ennek megfelelően kiemelkedő fontosságú a szervezet céljai között a figyelemfelhívás.

2
Tájékoztatás
A tájékoztatás és az oktatás is fontos célja az EcoEdu-nak, hiszen a figyelemfelhívás nem elegendő: el kell magyarázni a problémákat, illetve meg kell mutatni az embereknek, hogyan tudnak a megoldásuk érdekében tenni. A tájékoztatással kapcsolatos szerepünket, célunkat elsősorban programjainkon (pl. előadások) keresztül valósítjuk meg.

3
Közösségépítés
Végezetül fontosnak tartjuk kiemelni, hogy hiszünk a közösség erejében. Ebben a tekintetben is fontos szerepet játszik az EcoEdu: az általunk szervezett programokon keresztül összekerülnek a környezetvédelemért tenni akaró emberek, ezzel pedig kialakul egy nagyszerű és egy cselekvőképes közösség.

Tevékenységünk (non-profit)
Programszervezés
Programokat szervezünk diákoknak. Partnerszervezeteinkkel és több iskolával együttműködve környezetvédelmi témájú ismeretterjesztő programokat szervezünk. Ezáltal szeretnénk megvalósítani három célunkat: figyelemfelhívás, tájékoztatás, közösségépítés.
Blog
Szintén céljainkat szolgálva blogbejegyzéseket írunk az oldalunkra. Ezeknek témája a fenntarthatóság, ökológiai hírek, fejlemények. Életviteli témákban is írunk, például a szokásaink "zöldebbé" tétele.

Közösségi média
A közösségi média oldalainkon rendszeresen teszünk közzé tartalmakat a tevékenységünkkel kapcsolatban.
Zöld Enciklopédia
A weboldalunkon elérhető Zöld Enciklopédia néhány környezetvédelemmel, illetve fenntarthatósággal kapcsolatos fogalmat, illetve azok magyarázatát, meghatározását tartalmazza.


Partneriskolák, intézmények

Veres Péter Gimnázium

Milestone Institute

Österreichische Schule Budapest

ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola

Xántus János Két Tanítási Nyelvű Gimnázium

Engame Academy

Alternatív Közgazdasági Gimnázium

Szent István Gimnázium

Budapesti Fazekas Mihály Gyakorlóiskola

Boronkay György Műszaki Technikum és Gimnázium
Nonprofit partnerek

Magyar Természetvédők Szövetsége

Greenpeace BOLYGÓ Közösségi Tér

Greenpeace Hungary

Lépj Közbe! Egyesület

Valyo Egyesület
Partnerönkormányzatok

III. kerületi Önkormányzat

Fővárosi Önkormányzat

XVI. kerületi Önkormányzat
Céges partnerek
.png)
Fánk Projekt
